Tanévzáró és ballagási ünnepség

A járványhelyzet miatt 2021. június 25-én pótolta be iskolánk a tanévzáró és a ballagási ünnepséget. Külön – külön idősávban, a járványügyi szabályok szerint zajlott mindkét esemény. Meglepetésként a tantestület tagjaiból alakult kórus is örvendeztette a megjelenteket.

A ballagáson (mely május 1-jén digitális formában már részben lezajlott) 144 maturáltat köszönthettünk. Idén először történt meg, hogy az érettségi után ballagtak el végzőseink. Az alkalmon személyesen adhattuk át a Lotz-díjakat, melyet az iskolánkban eltöltött 4-5-6 év eredményei alapján a legkiemelkedőbben teljesítő tanulók kapnak meg.

Itt került átadásra a 12. évfolyam által megszavazott ” Év tanára” – díj. Idén Dévai Lajos részesült a megtisztelő címben. Több kolléga is elért a jól megérdemelt pihenés életszakaszába. A ballagáson búcsúzunk tőlük: Bandelné Erb Etelka gazdaságvezető hosszú évtizedek óta látta el az intézmény pénzügyi vezetését. Varga Sándor gondnok szintén hosszú ideig koordinálta az intézmény technikai személyzetének munkáját. Hohlné Probszt Éva az utóbbi évek tanítással eltöltött időszaka előtt több, mint 10 évig látta el az intézmény igazgatóhelyettesi feladatait, Kimle Mária tanárnő, aki számos kitüntetésben részesült tehetséggondozó munkája és eredményes diákjai miatt matematikából-fizikából, Kolozsvári Mária tanárnő, aki hosszú évekig erősítette iskolánkat a matematika és fizika területén, Walter Erika tanárnő , aki évtizedek óta volt oszlopos tagja a kollégiumi nevelőtestületnek, Hohl Árpád tanár úr, aki matematikából és fizikából tanította a rábízottakat.